Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön virológusokkal egyeztetett a Karmelita kolostorban. A kormányfő mellett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is részt vett az egyeztetésen.
Orbán Viktor miniszterelnök az összes szempont és a szakértők figyelembevételével dönt a szombaton lejáró kijárási korlátozás után szükséges további lépésekről - hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Szerdán ülésezett a kormány, ahol többek között azt is átbeszélték a résztvevő polgármesterekkel, hogy mi legyen a szombaton lejáró kijárási korlátozással. Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormányülés szünetében jelentkezett egy videóval, amiben elárulta, hogy a miniszterelnök csütörtökön ismerteti a kormány döntését.
Május 1. A munka ünnepe. Jól vésse mindenki az eszébe ezt az időpontot, hiszen a koronavírus-mentőcsomag legfontosabb eleme ekkortól élesedik. Persze, azt még nem tudjuk, hogy milyen formában. Meg azt sem, hogy hányan mennek csődbe addig.
Megvédjük a munkahelyeket, megvédjük a családokat, megvédjük a nyugdíjasokat – válságos időkben ezek a szavak úgy csengenek a kormány részéről a nehéz helyzetbe került cégeknek, vállalattulajdonosoknak, munkavállalóknak, családoknak, mint egy karanténba zárt családnak az online rendelt élelmiszer megérkezése. Aztán néhány mondattal és órával később kiderül, hogy csalódniuk kell az érintetteknek, minden bejelentés után ugyanis hiányérzetük lehet. Nekik is, és nekünk is. Eltelt lassan már egy hónap a krízisidőszak kezdete óta (járványügyi és gazdasági) és a „soha nem látott méretű, példátlan, történelmi” gazdaságmentő csomag legfontosabb részletszabályai (sőt, néha még a legalapvetőbb paraméterek) sem ismertek.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délben ismertette a gazdaságvédelmi intézkedéssorozat második szakaszát, és még éjfél előtt meg is jelent az ezzel kapcsolatos rendelet, legalábbis, ami a költségvetést érinti.
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket, mondta Palkovics László innovációs miniszter. Az átvállalás mértéke új információnak számít, de a csomag számos pontját még nem ismerjük.
Nem lehet még tudni a részleteket a kormány koronavírus-mentőcsomagjáról, Orbán Viktor miniszterelnök csak néhány főbb elemet jelentett be, így kisebb morzsákból lehet tisztábban látni. Az biztosnak látszik Gulyás Gergely miniszter megszólalásából, hogy a kormány nem szeretne úgy megmenteni munkahelyeket, hogy nincs munkavégzés. Az álláskeresési járadék időtartamát sem tervezik növelni.
Rengeteg a kérdés és több részlet még homályba vész azzal kapcsolatban, hogy a kormány hogyan veszi fel a küzdelmet a koronavírus-járvány ellen. A bejelentések sorozata után azonban elérkezettnek láttuk az időt, hogy összerakjuk a mozaikokat egy táblázatba.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délben, csupán 5 perces tájékoztató keretében ismertette a gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszát. Ennek keretében a kormány 5 új programot indít, még ma. Az idei deficit 2,7% lesz az eredetileg tervezett 1% helyett és fokozatosan visszahozza a kormány a 13. havi nyugdíjat.
Nagyon kevés a konkrétum, a GDP 18-20%-át kitevő csomagnak a töredékét sem ismerhettük meg.
A 2,7%-ra emelt GDP-arányos hiány talán még a gazdasági környezetből fakadó romlást sem fedezi, többletköltésre nem nyújt fedezetet.
Így nem világos, hogy a költségvetésbe hogyan fér bele GDP-arányos 1%-os állami beruházásnövelés, illetve az ismeretlen összegű, de nagyon égető két másik programpont finanszírozása.
A válságágazatok megsegítésének formájáról és mértékéről semmit nem tudunk.
A munkahelymegőrzés (Kurzarbeit) formájáról és mértékéről semmit sem tudunk.
a 13. havi nyugdíj jövő évi elindítása de facto már nem a koronavírus-járvány mentőcsomagjába tartozik.
Részletekben, négy év alatt hozza vissza a kormány a 13. havi nyugdíjat a járványügyi helyzetre hivatkozva. Megnéztük, mennyibe kerül ez majd a költségvetés számára és mit jelent ez egy átlagnyugdíjban részesülő időskorúnak.
A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel tartott videókonferencián 2020. április 6-án, Budapesten az ITM közleménye szerint.
Az akcióterv keretében a kormány 5 új programról döntött, melyek ma el is indulnak. Az idei deficit 2,7% lesz az eredetileg tervezett 1% helyett és fokozatosan visszahozza a kormány a 13. havi nyugdíjat.
Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jóidő miatt egyre többen szegig meg a kijárási korlátozást, a rendőrség ezért a mai naptól fokozottabban ellenőriz majd. Müller Cecília tisztifőorvos elmondta, hogy két személyt le tudtak venni a lélegeztetőgépről, ami azért fontos, mert általában a lélegeztetőgépes betegek már nem épülnek fel. Azt is elmondta, egyelőre semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy az időjárás befolyásolja a vírus terjedését.
Vasárnap Orbán Viktor kormányfő már bejelentette, még tegnap meg is jelent a Magyar Közlönyben, így hétfőtől hatályos is a díjmentes magyarországi közterületi parkolásról szóló kormányrendelet.